Kezdőlap

Előadásbejelentés a jelentkezési menűpont alatt lehetséges.

Geotechnika 2021 szakmai konferenciát idén a 31. alkalommal rendezzük meg.

A konferencia időpontja:
2021. október 18-20.

A helyszin az Abacus Business Wellness Hotel.

A konferencia lebonyolitását helyszini formában tervezzük!

A konferenciával egy időben és helyen az MMK Geotechnikai  Tagozat tagjainak terveink szerint lehetősége lesz a 2021 évi kötelező továbbképzésüket teljesíteni az FMMK közreműködésével.

Szakmai támogatónak, – védnöknek az előző évekhez hasonlóan, idén is felkérjük az Alapozási Vállalkozók Szövetségét; a Magyar Alagútépítő Egyesületet; a Magyar Geotechnikai Egyesületet – az ISSMGE Magyar Nemzeti Bizottságát; a Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozatát és a Magyarhoni Földtani Társulat; Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztályát.

Természetesen idén is várunk előadásokat, melyeknek címét, előadóinak nevét a jelentkezés menüpont alatt elérhető előadásbejelentőn adhatja meg. Bízunk benne, hogy a geotechnikai vonatkozású kutatási, számítási eredményekről, illetve tervezett vagy megvalósult projektekről, új technológiákról, megoldásokról hallhatunk idén is az előadásokban. Hagyományosan szeretnénk ötvözni az elméleti előadásokat a gyakorlatiakkal. Továbbra is szeretnénk, ha minél több fiatal szakember venne részt a konferencián mind előadóként, mind résztvevőként. Várunk előadásokat fiatal előadóktól, hallgatóktól, egyetemekről, geotechnikával kapcsolatban lévő cégektől. Ezúton is szeretnénk kérni a cégek vezetőit, az egyetemi oktatókat, hogy ösztönözzék, segítsék a fiatalokat minél jobb előadások megtartására. Szeretnénk, ha a 

Idén is sok szertettel várjuk Önöket a konferencián!

Szalay László
Konferencia Iroda Bt.
ügyvezető